Hogyan szabadulhatunk meg a nikotinfüggőségtől

Közzétette: Judit | megtekintések: 2531

A férjem nem tudja, hogy megírtam ezt a cikket. Nem biztos, hogy örülne neki, de szerettem volna megosztani a történetünket, mert úgy vélem, minden dohányos számára jó lecke lehet. Majdnem elvesztettem a férjem a cigaretta miatt. Szerencsére azonban sikerült egy jó módszerre rábukkannunk, amely még pont időben számolt le a függőségével.

20 évvel ezelőtt találkoztunk, akkoriban sokat dohányzott. Rengeteget veszekedtünk ez miatt. Először nemet is mondtam, amikor megkért, megfenyegettem, hogy mondjon le a cigiről, vagy felejtsen el. Egy ideig le is tudta rakni, de ez a borzasztó szokás idővel legyőzte az akaraterejét.

Idővel, megbarátkoztam a dohányzással. Látszólag nem tett benne kárt, egyszerűen csak állandóan büdös volt. 6 hónappal ezelőtt azonban, minden megváltozott.

A férjem borzasztóan köhögni kezdett, volt, hogy az éjszaka közepén is felébredt, majdnem megfulladt. Kórházba küldtem azonnal. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy lehet, tüdődaganata lett. Emlékszem, majdnem elájultam, amikor megtudtam.

Azonnal rohantunk az onkológiai klinikára. Szerencsére, a diagnózis téves volt. Kiderült, hogy a páromnak tüdőtágulása lett a dohányfüsttől. Az orvosok azt mondták, ez gyógyíthatatlan, ezért azonnal le kell szoknia, ha el akarja kerülni a korai halált.

Azt hittem, ez majd ráébreszti, mennyire borzasztó az egész, és le tud majd szokni. Sajnos azonban, még ez sem volt elég a függőség ellen. Én nem szoktam cigizni, ezért nem tudom megérteni, hogyan képes az ember szándékosan végezni magával, lassan, de biztosan.

Rengeteget olvastam utána a témának, sok időt töltöttem a dohányzók fórumain. Kezdtem ráébredni, mennyire nehéz is megszabadulni ettől a függőségtől, így végre abba tudtam hagyni a férjem hibáztatását, nem szidtam többet a szánalmas akaraterejét.

Mindenféle tapaszt és rágót megvettünk, de semmi sem segített. Szeretett férjem a szemem láttára haldoklott, és nem tudtam mit tenni ellene. Aztán egy napon, összefutottam egy régi ismerősömmel, akivel évek óta nem találkoztam. Ő is láncdohányos volt, egyik cigit szívta a másik után, régebben. Feltűnt azonban, hogy a kávézás alatt egyszer sem ment ki a teraszra cigizni, egyetlen egyszer sem.

Kiderült, hogy két éve leszokott. Egy új módszer segített ebben, ez volt a Smoke Out. Ez egy különleges spray, ami nem csupán a dohányfüggőséget szünteti meg, de teljes mértékben megtisztítja a testet a nikotintól.

Ez volt az utolsó esélyünk. Amikor hazaértem, rögtön kutatni kezdtem a Smoke Out sprayvel kapcsolatban. Rengeteg kommentet olvastam másoktól, amelyek sokat segítettek. Nem kételkedtem tovább, megrendeltem a terméket a férjemnek.

Ő először szkeptikusan állt az egészhez, de ettől függetlenül elkezdte használni. Az első használat után magától mondta, hogy undorodni kezdett a dohányfüsttől. Mindig, amikor rágyújthatnékja támadt, a Smoke Out azonnal eltántorította attól.

Egy hét elteltével, már egyetlen cigit sem szívott el, ami új rekord volt a számára. Egy hónappal később, teljesen megszabadult a dohányzás iránti vágytól. Az egész odáig jutott, hogy már nem tudott meglenni a cigiző emberek közelében.

Nagyon boldog voltam, hogy a férjem végre le tudta győzni azt, ami évekig kínozta őt.

Tegnap volt az orvosnál. Azt mondták, sosem láttak ehhez fogható eredményt láncdohányosok esetében. A férjem tüdője szinte teljesen helyreállt, a betegségnek nyoma sem maradt.

Kedves nőtársaim, gondoskodjatok a férjeitekről. Nem számít, ki mit mond, a dohányzás nagyon veszélyes, jobb, ha tudjátok. Ha nem tudtok egyedül megbirkózni a függőséggel és a betegséggel, a Smoke Out biztosan segíteni fog majd. Próbáljátok ki és minden rendben lesz!

Hozzászólások
  • László Helga
    Én is tudom, mennyire nehéz leszokni. Nem is igazán értem, hogyan tudja bárki is szidni a dohányzókat az akaraterő hiányával kapcsolatban. Több mint 10 alkalommal próbáltam már leszokni, de egyszerűen nem ment. Köszönöm a tippet, ki fogom próbálni ezt a sprayt.
    Válasz
  • Kitti
    A férjem állandóan cigizik, és most eléggé megijedtem...
    Válasz
  • Faragó Kevin
    Én is a Smoke Out segítségével szoktam le. A termék teljesen megszünteti a dohányzás iránti vágyad, ezt én is aláírom. Már ki nem állhatom a cigarettát.
    Válasz
  • Hívj csak Máriának
    Tényleg segít megszabadulni a nikotintól? 15 éve dohányzok, és hiába próbáltam már leszokni. Azt akarom, hogy ez a szar örökre eltűnjön a testemből.
    Válasz
  • Katalin
    Sokat hallottam már erről a sprayről én is. A barátaim mind ezt használták. Szerencsére, ez a rohadt függőség engem mindig is elkerült.
    Válasz
  • Péter
    Meg fogom rendelni a feleségemnek. Elegem van, hogy állandóan csak szívja a cigiket. Kész szerencse, hogy ma nem gyújtott rá, mert lehet, kinyírtam volna.
    Válasz
  • Diána
    Én is szoktam cigizni néha, ez csak egy ártalmatlan szokás. Persze, ha minden nap elszívsz egy dobozzal, annak meglesz az eredménye.
    Válasz
  • Májer Noémi
    A nagypapám tüdődaganat miatt halt meg, egész életében dohányzott. Én sosem próbáltam ki, és soha nem is fogom.
    Válasz
  • Lakatos Anett
    Kár, hogy korábban nem hallottam erről a módszerről. Én egyedül szoktam le, de sokszor visszaestem. Mostanában, heti egy cigit szívok el, de teljesen le akarom tenni.
    Válasz
  • György
    8 alkalommal vittek már be a kórházba, amiért tüdőtágulatom van, mindez a kurva cigi miatt. Aztán megvettem ezt a sprayt és a probléma örökre megszűnt. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
    Válasz